Állóhullámok és nyírási görgők
Egy állóképen a Rainier-hegy, a Fuji vagy a patagóniai Andok fölött egymásra torlódó, porcelánsima korongok úgy festenek, mintha szilárd tárgyak nyugodnának a nyugodt levegőben. Ha azonban a megfigyelő 60 másodperces videót vesz fel a lencse alakú Altocumulusról, az apró szélű foszlányok viharos sebességgel rohannak a szélárnyék felé, miközben az egész szilhuett mozdulatlan marad.
Amikor stabilan rétegzett, nedves levegő hegyvonulaton halad át, a felhajtóerő a szél felőli oldalon lefelé téríti vissza az elmozdult légcsomagokat. Így állóhullámú légköri gravitációs hullámok alakulnak ki, amelyek tíz kilométeres nagyságrendben terjednek a szélárnyék felé, és magasra, a sztratoszféráig jutnak. Minden hullámgerinc a harmatpont alatt adiabatikusan emeli a levegőt, ezért a cseppek a szél felőli szélen kicsapódnak. A hullámvölgyben süllyedő levegő adiabatikusan melegszik, és a szélárnyék felőli szélen elpárologtatja ezeket a cseppeket. A rétegzett száraz és nedves rétegek többemeletes „lemezkupac” alakzatokat formálnak.
Álló szélárnyéki hullámkondenzációs burok
Mammatus, Asperitas, Cavum és Morning Glory
-
Cumulonimbus mamma (mammatus-zsákok)
Csüngő, tőgyszerű lebenyek lógnak a zivatarok üllőfelhői alatt, ahol a jégdús üllőlevegő a szárazabb, felhő alatti levegőbe süllyed. A lehulló jégkristályok szublimációja olyan levegőzsebeket hűt le, amelyek a környezetükhöz képest negatívan felhajtóak. A látványos, alacsonyan álló napfény kiemeli a zsákok domborzatát; a mammatus gyakran akkor jelenik meg a lecsengő hátsó oldalon, amikor a zivatar csúcsintenzitása már elmúlt.
-
Cavum (túlhűtött megfagyási kaszkád)
A −15 °C és −30 °C közötti vékony altocumulus rétegek gyakran tiszta, jégmagvak nélküli túlhűtött folyékony cseppekből állnak. Amikor emelkedő vagy süllyedő repülőgép a légcsavarlapátok vagy a szárnyak mögött kitágítja a levegőt, a helyi adiabatikus lehűlés −40 °C alatt azonnal jégkristályokat hoz létre. Mivel a telített gőznyomás jég felett alacsonyabb, mint víz felett, a környező cseppek a növekvő kristályokra párolognak. Így egy táguló, kör alakú vagy csatornaszerű lyuk jön létre, amelynek közepén hóvirga hullik lefelé.
-
Volutus-hengerfelhők (a Morning Glory)
Több száz kilométeren át nyúló, vízszintes, leváló csövek, amelyeket Ausztrália Carpentaria-öblében, Burketown közelében minden év szeptemberében és októberében a legmegbízhatóbban lehet megfigyelni. Ezek ütköző tengeri szellő magányos légköri bore-jai mentén alakulnak ki, nem pedig zivatarok leáramlásaiból.
WMO-besorolás és a terepi valóság ellenőrzése
| Felhőjelenség | WMO-besorolás | Jellemző magasság | Elsődleges fizikai mechanizmus | Gyakori fényképes félreértelmezés |
|---|---|---|---|---|
| Lenticularis | Faj (Ac, Cc, Sc) | 2,000 – 12,000 m | Orografikus állóhullámú gravitációs hullámok | Mozdulatlan szilárd szerkezetnek vagy mesterséges járműnek téveszthető |
| Mamma | Kiegészítő jelenség | 4,500 – 9,000 m (üllő) | Szublimációs hűtés és negatívan felhajtó zsebek | Azt jelentheti, hogy közvetlenül a fejünk felett tornádó készül |
| Asperitas | Kiegészítő jelenség (2017) | 1,200 – 3,500 m | Csatornázott légköri gravitációs hullámok és szélnyírás | A túlfeldolgozott HDR-fotók ártalmatlan hullámalapokat apokaliptikusnak mutatnak |
| Arcus (Shelf vs. Volutus) | Kiegészítő / faj | 300 – 2,000 m | Hidegtó-kiáramlás, amely a meleg, nedves beáramlást emeli | Vízszintes scud-mozgás, amelyet függőleges tornádószerű forgásnak néznek |